Adatvédelmi nyilatkozat

Az Atradius N.V., leányvállalataival és fiókintézményeivel együtt („Atradius"), hitelbiztosítások, kezességek, viszontbiztosítások, követelésbehajtások és üzleti információs/hírszerzési szolgáltatások globális szolgáltatója. Az Atradius a B2B piacon tevékenykedik. Az Atradius által kínált termékek és szolgáltatások célja a világon mindenhol segíteni a vállalatokat, hogy megértsék és megóvják magukat a termékek és szolgáltatások értékesítésével járó nemteljesítési kockázatok ellen, s ezáltal védelmezzék eladásaikat. Ezekkel a szolgáltatásokkal lehetővé tesszük a globális méretű kereskedést.

Termékeink és szolgáltatásaink biztosítása során az Atradius mint „adatkezelő" lép fel. Alapvetőleg cégekről és vállalkozásokról gyűjtünk össze és dolgozunk fel információkat. Mindazonáltal, e tevékenységeink során úgyszintén feldolgozunk olyan adatoka is, amelyek „személyes adatoknak" minősíthetők az Európai Uniós (EU) törvények értelmében, lévén hogy ezek egyénekhez kötődő információk (pl. egyéni vállalkozó, cégvezető, haszonhúzó, szakmai kapcsolat stb.). Az Ön belénk vetett bizalma személyes adatainak kezelését illetően számunkra fontos. Számunkra fontos, hogy személyes adatait körültekintően és biztonságosan, átlátható módon használjuk, amikor Ön honlapjainkat, alkalmazásainkat, portáljainkat használja, feliratkozik hírleveleinkre, ügyfelünk képviselőjeként vagy kapcsolattartó személyeként igénybe veszi szolgáltatásainkat, kereskedik (szerződő félként) ügyfeleinkkel vagy üzleti partnerünkként vagy ellátónkként üzleti tevékenységet folytat velünk.


A jelen Adatvédelmi nyilatkozatban olyan, az Ön személyes adataival kapcsolatos információkat bocsátunk rendelkezésre, melyeknek közzététele szükségszerű az EU törvények értelmében. Többek között kifejtjük a személyes adatok feldolgozásának céljait és okait, az érintett személyes adatok kategóriáit, a személyes adatok forrásainak kategóriáit és ezen adatok igénybe vevőit, az alkalmazott adatmegőrzést és az Ön adatalanyi jogait.


Az Atradius leányvállalatainak vagy fiókintézményeinek úgyszintén lehetnek további adatvédelmi közleményei a saját (helyi) honlapjaikon. Az Atradius alább felsorolt vállalatai esetében kérjük, látogassa meg honlapjaikat a vonatkozó adatvédelmi információk érdekében: Graydon, Iberinform és Atradius Instalment Credit Protection (Belgium).

A jelen Adatvédelmi szabályzat frissítései

Tekintettel arra, hogy szolgáltatásaink, folyamataink és az Ön adatvédelmi jogainak folyamatos jobbá tételén munkálkodunk, a jelen Adatvédelmi szabályzatot időnként frissítéseknek vethetjük alá. Ezért azt tanácsoljuk, hogy rendszeresen ellenőrizze ezt a szabályzatot. A jelen Adatvédelmi szabályzat 2018. május 23-án került frissítésre.

Mikor gyűjtünk személyes adatokat és mikor érvényes a jelen Adatvédelmi nyilatkozat?

1. Amikor honlapjainkat használja

1.1 Milyen személyes adatokat gyűjtünk össze?

Az alábbi, személyes adatoknak minősíthető információkat dolgozhatjuk fel az Ön vállalkozásáról vagy üzletéről:

  • Bármely személyes adat, melyet Ön megad, mint a neve, (munkahelyi) címe, telefonszáma, e-mail címe, belépési adatai vagy egyéb, bármely termékünk vagy szolgáltatásunk érdekében végzett regisztrációja során megadott adat.
  • Információk, melyek segítenek megjegyeznünk Önt és beállításait honlapjaink használatakor. Az ilyen információk összegyűjtésére cookie-kat használunk. További tájékoztatást kaphat erről itt: Cookie információs oldal, beleértve a cookie-k elutasításának/letiltásának lépéseit.
  • IP-címe, melyet arra használunk, hogy megjegyezzük az Ön érdeklődését honlapjaink iránt, ill. azok felkeresését.
  • Az Ön feliratkozása valamely hírlevélre, e-mailen küldött frissítésekre, országjelentésekre, frissített kereskedelmi vagy gazdasági információkra stb., melyeket a honlapon keresztül végez el.

1.2 Miért gyűjtjük be ezt a személyes adatot?

Adatait az alábbi célokra használhatjuk fel:

  • Termékek és szolgáltatások biztosítása, az Önnel való kapcsolat fenntartása és panaszok kezelése/viták rendezése.
  • Termékeink és szolgáltatásaink optimalizálása közvetlen üzletszerzési és piackutatási céllal.
  • Az Atradius vállalkozáscsoport igazgatásának elvégzése és információs technológiai infrastruktúránk kezelése és védelme.

1.3 Személyes adatai használatának jogi alapjai

Személyes adatait kizárólag akkor dolgozzuk fel, ha az megengedett az adatfeldolgozás valamely jogi indokának értelmében. Adatai feldolgozásánál a következő jogalapok egy vagy több elemére támaszkodunk:

  • Beleegyezés
    • Az Ön beleegyezését kérjük a honlapunkon keresztül alkalmazott bizonyos cookie-k használatához. További tájékoztatásért lásd: Cookie információs oldal.
  • Jogos érdekek  
    Szükség szerint, jogos érdekeink megvalósítása érdekében feldolgozhatjuk adatait.
    • Bizonyos cookie-k használatához nem kérjük az Ön beleegyezését. Az Atradiusnak itt jogos érdekében áll egy működőképes honlapot bocsátani az Ön rendelkezésére. További tájékoztatásért lásd: Cookie információs oldal.
    • Bizonyos esetekben nem kérjük az Ön beleegyezését, hogy személyes adatait felhasználhassuk az Önnel való kapcsolatfelvétel érdekében. Ilyen eset például, amikor Ön egy kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül kérte, hogy felvegyük Önnel a kapcsolatot. Továbbá, nem minden alkalommal kérjük az Ön beleegyezését, hogy személyes adatait felhasználhassuk marketing célokból. Ilyen eset lehet például, ha az Atradius termékeink vagy szolgáltatásaink eladásának keretében szerezte meg az Ön e-mail címét, melyet mi saját hasonló termékeink vagy szolgáltatásaink közvetlen direkt marketingjére használunk fel.

1.4 Hol szereztük be az Ön adatait?

Amikor Ön felkeresi honlapunkat, némely információt automatikusan megszerzünk. Az efféle információkat cookie-k segítségével gyűjtjük össze. További tájékoztatásért lásd: Cookie információs oldal.

Egyéb információk birtokába akkor jutunk, ha azokat Ön ténylegesen megadja nekünk. Ilyen eset például, amikor Ön a honlapon keresztül feliratkozik valamely hírlevélre, e-mailen küldött frissítésekre, országjelentésekre, frissített kereskedelmi vagy gazdasági információkra stb.. Lásd szintén a marketing tevékenységeinkről szóló tájékoztatást a 2. bekezdésben.

1.5 Kinek lesz hozzáférése személyes adataihoz?

Céljaink megvalósítása érdekében az Ön személyes adatait az alábbiak részére szolgáltathatjuk ki:

  • Atradius vállalatok, fiókintézmények, kapcsolt vállalkozások, üzleti partnerek és szolgáltatók.

2. Marketing

2.1 Milyen személyes adatokat gyűjtünk össze üzletszerzési céllal?

Marketing tevékenységeink keretében az alábbi információkat dolgozhatjuk fel Önről:

  • Elérhetőségi adatok:
    Név, titulus, telefonszám, e-mail cím, (munkahelyi) cím, kapcsolattartási előzmények.
  • Információ az Ön által adott beleegyezésről, hogy felhasználhatjuk személyes adatait üzletszerzési céllal, pl. hírlevelekre, e-mailes frissítésekre, üzleti kiadványokra, felmérési jelentésekre és Fehér Könyvekre történő feliratkozás formájában.
  • Információ az Ön érdeklődési köreiről pl. adott tematikákra vagy iparágakra szakosodott kiadványainkra való feliratkozása alapján.
  • Információk az Ön kérdéseit, panaszait vagy vitáit illetően.
  • Egyéb, Ön által megadott személyes adat.

2.2 Miért gyűjtjük be ezt a személyes adatot?

Adatait az alábbi célokra használhatjuk fel:

  • Az Önnel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás.
  • (Új) termékeink és szolgáltatásaink promoválása és az Ön tájékoztatása róluk.
  • Események és egyéb promóciós tevékenységek megszervezése.
  • Az Ön érdeklődési köreinek és a minket érintő potenciális üzleti lehetőségeknek elemzése.
  • Az Ön nézeteinek megismerése bizonyos kérdésekben, pl. (ügyfél-elégedettségi felmérés) felmérések útján.
  • Kérdések, panaszok vagy viták kezelése.

2.3 Személyes adatai használatának jogi alapjai

Személyes adatait kizárólag akkor dolgozzuk fel, ha az megengedett az adatfeldolgozás valamely jogi indokának értelmében. Marketing tevékenységeink feldolgozásánál a következő jogalapok egy vagy több elemére támaszkodunk:

  • Beleegyezés
    • Ha szükséges, beleegyezését kérjük az Ön, marketing tevékenységeinkhez felhasznált személyes adatainak feldolgozásához. Bármikor visszavonhatja beleegyezését, ha e-mailjeinkben az elutasítási linkre kattint vagy ha benyújt egy űrlapot online. Ha visszavonja beleegyezését, az nem lesz kihatással személyes adatainak a visszavonás előtti jogszerű használatára.
  • Jogos érdekek 
    • Szükség szerint, jogos érdekeink megvalósítása érdekében feldolgozhatjuk adatait marketing tevékenységeink végzése során. Üzleti érdekeink szolgálatára például gyűjthetünk, elemezhetünk vagy értelmezhetünk információkat ügyfeleinkről, hogy új eladási lehetőségeket találjunk, ill. termékeket és szolgáltatásokat fejlesszünk ügyfeleink preferenciáinak és szükségleteinek kielégítésére.

2.4 Hol szereztük be az Ön adatait?

Marketing céllal az önre vonatkozó információkat elsősorban Öntől szerezzük be. Ettől eltérő esetekben személyes adatait az alább felsorolt különféle forrásokból szerezhetjük be:

  • Ránk hivatkozó felek vagy akiknek Ön beleegyezett, hogy adatait megossza velünk.
  • Marketing tevékenységeink keretében általunk bevont harmadik felek.
  • Az Internet (beleértve a közösségi médiát), amennyiben az megengedett az érvényes jogszabályok értelmében.

2.5 Kinek lesz hozzáférése személyes adataihoz?

Az Atradius kiadhat Önre vonatkozó személyes adatoknak minősíthető információkat az alábbiak részére:

  • Atradius vállalatok, fiókintézmények, kapcsolt vállalkozások, üzleti partnerek és szolgáltatók.

3. Ha Ön ügyfél, szerződésben érintett fél, közvetítő, társkezes, üzleti partner vagy szállító.

3.1 Milyen személyes adatokat gyűjtünk össze?

A következő információkat dolgozhatjuk fel az Ön vállalkozásáról, melyek személyes adatoknak minősíthetők, amennyiben egy egyénhez kötődő információkról van szó (pl. egyéni vállalkozó, cégvezető, (végső) haszonhúzó, részvénytulajdonos, kedvezményezett, szakmai kapcsolat stb.).

  • Elérhetőségi adatok és személyi azonosító adatok, mint pl. név, titulus, beosztás, telefonszám, e-mail cím, (munkahelyi) cím, ország, születés helye és ideje, személyi igazolvány adatai, entitás neve.
  • Amennyiben az Ön vállalata nem jogi személy, úgy szintén feldolgozhatjuk a számlaszám adatait, kártörténetét, adószámát, az Önnel kötött megállapodás adatait és pénzügyi információkat.

3.2 Miért gyűjtjük be ezt a személyes adatot?

Az alábbi célok érdekében dolgozhatunk fel személyes adatoknak minősíthető információkat az Ön vállalkozásáról:

  • A megállapodásokkal kapcsolatos szolgáltatások kivitelezése és rendelkezésre bocsátása. Ez magában foglalhatja a következőket: ügyletek feldolgozása, az Önnel fenntartott kommunikáció, kereskedelmi biztosítási kockázatok és fedezetek felmérése, kárigények kezelése, behajtási tevékenységek, hitel(kockázat)-kezelési és üzleti hírszerzési szolgáltatások és termékek biztosítása, követelésbehajtások lebonyolítása, ügyféltámogatási szolgáltatások nyújtása, panaszok és viták kezelése/rendezése.
  • Az „ismerje meg szerződő felét" tevékenység végrehajtása, csalás, pénzmosás, terrorizmus, szankciós listák ellenőrzése és egyéb megfelelőség-ellenőrzések.
  • Termékeink és szolgáltatásaink optimalizálása érdekében piackutatások és statisztikai elemzések végzése.
  • Az Atradius vállalkozáscsoport igazgatásának elvégzése és információs technológiai infrastruktúránk kezelése és védelme.
  • Marketing céllal: további tájékoztatásért lásd a fenti 2. bekezdést.
  • Jogi követelések megállapítása, érvényesítése vagy megvédése.
  • Megfelelés egy szabályozó/kormányhatóság rendeletével vagy az érvényben lévő törvények vagy előírások vagy (önkéntes) szabályozási, ipari vagy iparági szabályzatok vagy iránymutatások értelmében megkívánt kötelességgel szemben.

3.3 Személyes adatai használatának jogi alapjai

Személyes adatait kizárólag akkor dolgozzuk fel, ha az megengedett az adatfeldolgozás valamely jogi indokának értelmében. Adatai feldolgozásánál a következő jogalapok egy vagy több elemére támaszkodunk:

  • Jogos érdekek
    Szükség szerint, jogos érdekeink megvalósítása érdekében feldolgozhatjuk adatait üzleti tevékenységeink végzése során.
    • Hitelbiztosítási, kezességi, viszontbiztosítási és követelésbehajtási, termékek és szolgáltatások kínálata és kialakítása, valamint olyan üzleti hírszerzési szolgáltatások nyújtása, melyek a világ minden táján segíteni szeretnék a vállalatokat abban, hogy megértsék és megóvják magukat a termékek és szolgáltatások értékesítésével járó nemteljesítési kockázatok ellen.
    • Szükség szerint, az Ön érdekeltségéhez kapcsolódó társasággal vagy vállalkozással való megállapodások létrejötte és teljesítése érdekében.

Személyes adatait nem dolgozzuk fel, ha az Ön érdekei másként kívánják meg.

  • Szerződés teljesítése  
    Amennyiben Ön egyéni vállalkozó, úgy személyes adatait fel kell dolgozzuk megállapodások létrejötte és teljesítése érdekében.
  • Jogi kötelezettség
    Szükség esetén feldolgozhatjuk személyes adatait, hogy eleget tegyünk valamely jogi kötelezettségünknek, mint például megfelelőség-ellenőrzések elvégzése, vagy hogy eleget tegyünk egy szabályozó/kormányhatóság rendeleteinek vagy megfeleljünk ipari vagy iparági szabályzatok szerinti kötelességeknek.

3.4 Hol szereztük be az Ön adatait?

Az Atradius által feldolgozásra kerülő személyes adatok különféle forrásokból származhatnak:

  • Közvetlenül Öntől vagy az Ön érdekeltségéhez kapcsolódó társaságtól, beleértve mindazokat, akik Önt vagy az ilyen társaságokat képviselik vagy általuk feljogosítottak.
  • Az Atradius társaságaitól, fiókintézményeitől, kapcsolt vállalkozásaitól vagy üzleti partnereitől.
  • (Nyilvánosan) hozzáférhető forrásokból.
  • Információs/adatszolgáltatóktól.

3.5 Kinek lehet hozzáférése személyes adataihoz?

Céljaink megvalósítása érdekében az Ön személyes adatait az alábbiak részére szolgáltathatjuk ki:

  • Ön által vagy az Ön érdekeltségéhez kapcsolódó társaságok által feljogosított felek.
  • Az Atradius társaságai, fiókintézményei, kapcsolt vállalkozásai.
  • Harmadik felek, mint például kárvizsgálók, bűncselekmények vagy csalások felderítését és megelőzését végző ügynökségek, viszontbiztosítók, egyéb biztosítók, bankok, üzleti partnerek, könyvvizsgálók, ügyvédek, követelésbehajtók és egyéb szolgáltatók.
  • A holland állam külügyminisztériuma, amely számára az Atradius Dutch State Business N.V. a holland állami eszközök kezelését intézi holland társaságok számára (amennyiben Ön érdekelt a Dutch State Businessünkben).
  • Tanácsadók vagy egyéb szakmai felek jogi követelések megállapítása, érvényesítése vagy megvédése vagy üzleti tevékenységeink vagy törvényes jogaink megvédése érdekében.
  • Bűnüldöző szervek, szabályozó/kormányhatóságok: a törvény előírása szerint vagy jogaink védelmének szüksége esetén.

4. Ha Ön vagy az Ön társasága ügyfeleinkkel (egy “vevővel”, “adóssal” vagy “kedvezményezettel”) kereskedik.

4.1 Milyen személyes adatokat gyűjtünk össze?

A következő információkat dolgozhatjuk fel az Ön vállalkozásáról, melyek személyes adatoknak minősíthetők, amennyiben egy egyénhez kötődő információkról van szó (pl. egyéni vállalkozó, cégvezető, (végső) haszonhúzó, részvénytulajdonos, szakmai kapcsolat stb.).

  • Elérhetőségi adatok és személyi azonosító adatok, mint pl. név, titulus, beosztás, telefonszám, e-mail cím, (munkahelyi) cím, ország, születés helye és ideje, személyi igazolvány adatai, entitás neve.
  • Amennyiben az Ön vállalata nem jogi személy, úgy szintén feldolgozhatjuk a bankszámla adatait, kár- és fizetési előzményeket, cégjegyzékszámot, adószámot, pénzügyi információkat, a fizetésképtelenség helyzetét, vagyonforrásokat.

4.2 Miért gyűjtjük be ezt a személyes adatot?

Az alábbi célok érdekében dolgozhatunk fel személyes adatoknak minősíthető információkat az Ön vállalkozásáról:

  • Ügyfeleinkkel való megállapodásokkal kapcsolatos szolgáltatások kivitelezése és rendelkezésre bocsátása. Például: ügyletek feldolgozása, az Önnel fenntartott kommunikáció, (kereskedelmi) biztosítási kockázatok és fedezetek felmérése, kárigények kezelése, behajtási tevékenységek, hitel(kockázat)-kezelési és üzleti hírszerzési szolgáltatások és termékek biztosítása, követelésbehajtások lebonyolítása, panaszok és viták kezelése/rendezése.
  • Csalás, pénzmosás, terrorizmus és szankciós listák ellenőrzésének és egyéb megfelelőség-ellenőrzések végrehajtása.
  • Termékeink és szolgáltatásaink optimalizálása érdekében piackutatások és statisztikai elemzések végzése.
  • Az Atradius vállalatcsoport igazgatásának elvégzése és információs technológiai infrastruktúránk kezelése és védelme.
  • Jogi követelések megállapítása, érvényesítése vagy megvédése.
  • Megfelelés egy szabályozó/kormányhatóság rendeletével vagy az érvényben lévő törvények vagy előírások vagy (önkéntes) szabályozási, ipari vagy iparági szabályzatok vagy iránymutatások értelmében megkívánt kötelességgel szemben.

4.3 Személyes adatai használatának jogi alapjai

Személyes adatait kizárólag akkor dolgozzuk fel, ha az megengedett az adatfeldolgozás valamely jogi indokának értelmében. Adatai feldolgozásánál a következő jogalapok egy vagy több elemére támaszkodunk:

  • Jogos érdekek
    Szükség szerint, jogos érdekeink megvalósítása érdekében feldolgozhatjuk adatait üzleti tevékenységeink végzése során.
    • Hitelbiztosítási, viszontbiztosítási, kezességi és követelésbehajtási termékek kínálata és kialakítása, valamint olyan hitel(kockázat)-kezelési, üzleti hírszerzési szolgáltatások nyújtása, melyek a világ minden táján segíteni szeretnék a vállalatokat abban, hogy megértsék és megóvják magukat a termékek és szolgáltatások értékesítésével járó nemteljesítési kockázatok ellen.
    • Szükség szerint, az ügyfelekkel való megállapodások létrejötte és teljesítése érdekében.
    • Jogi követelések megállapítása, érvényesítése vagy megvédése.

Személyes adatait nem dolgozzuk fel, ha az Ön érdekei másként kívánják meg.

  • Jogi kötelezettség
    Személyes adatait feldolgozhatjuk , hogy eleget tegyünk jogi kötelezettségeinknek, mint például megfelelőség-ellenőrzések elvégzése, vagy hogy eleget tegyünk egy szabályozó/kormányhatóság rendeleteinek vagy megfeleljünk ipari vagy iparági szabályzatok szerinti kötelességeknek.

4.4 Hol szereztük be az Ön adatait?

Az általunk feldolgozásra kerülő személyes adatok különféle forrásokból származhatnak:

  • Közvetlenül ügyfeleinktől vagy Öntől, beleértve mindazokat, akik az ügyfelet vagy Önt képviselik.
  • Az Atradius társaságaitól, fiókintézményeitől, kapcsolt vállalkozásaitól vagy üzleti partnereitől.
  • (Nyilvánosan) hozzáférhető forrásokból.
  • Információs/adatszolgáltatóktól.

4.5 Kinek lehet hozzáférése személyes adataihoz?

Céljaink megvalósítása érdekében az Ön személyes adatait az alábbiak részére szolgáltathatjuk ki:

  • Ügyfeleink vagy az ügyfél által feljogosított felek (mint például közvetítők, képviselők, az ügyfél csoportjához tartozó társaságok).
  • Az Atradius társaságai, fiókintézményei, kapcsolt vállalkozásai.
  • Harmadik felek, mint például kárvizsgálók, bűncselekmények vagy csalások felderítését és megelőzését végző ügynökségek, viszontbiztosítók, egyéb biztosítók, bankok, üzleti partnerek, könyvvizsgálók, ügyvédek, követelésbehajtók és egyéb szolgáltatók.
  • Tanácsadók vagy egyéb szakmai felek jogi követelések megállapítása, érvényesítése vagy megvédése vagy üzleti tevékenységeink vagy törvényes jogaink megvédése érdekében.
  • Bűnüldöző szervek, szabályozó/kormányhatóságok: a törvény előírása szerint vagy jogaink védelmének szüksége esetén.

5. Üzleti információs/hírszerzési szolgáltatások

A személyes adatok feldolgozásáról szóló tájékoztatásért lásd a Graydon és az Iberinform (helyi) honlapjait.

6. Hogyan továbbítjuk személyes adatait az EGT-n kívülre?

Személyi adatainak feldolgozása maga után vonhatja azok továbbítását az Atradius csoporton belül vagy kiválasztott harmadik felek számára. Előfordulhat, hogy az Atradius csoport entitásai vagy a kiválasztott harmadik felek az Európai Gazdasági Térségen („EGT") kívül helyezkednek el. Ahol az szükséges, megfelelő védőintézkedéseket tettünk személyes adatainak az EGT-n kívülre eső országba történő továbbítása érdekében, amennyiben az adott ország nem biztosítana megfelelő szintű védelmet az érvényben lévő adatvédelmi törvények értelmében, beleértve az Európai Bizottság által jóváhagyott általános szerződési feltételeket.

7. Miként óvjuk személyes adatait?

Kötelezettséget vállalunk személyes adatai biztonságos megőrzésének biztosítására. A jogosulatlan hozzáférés és közzététel megakadályozása érdekében megfelelő fizikai, műszaki és szervezeti intézkedéseket alkalmazunk, hogy az általunk összegyűjtott és feldolgozott információkat megóvhassuk.

8. Meddig őrizzük meg az Ön adatait?

Személyes adatok megőrzését rendszerint csak az alábbiak szerint gyakoroljuk: (i) az adott üzleti cél érdekében megkívánt időszak lejártáig; (ii) oly mértékig, amely ésszerűen szükséges, hogy minden jogi követelmény teljesüljön; vagy (iii) amint valamely hatályos elévülési szabály értelmében tanácsos. Az Atradius megjelölhet (pl. kiegészítő szabályzati elemként, közleményben vagy adatmegőrzési ütemtervben) egy olyan időszakot, melynek terjedelméig a személyes adatok bizonyos kategóriái megőrzésre kerülnek.

9. Miként veheti fel velünk a kapcsolatot, hogyan férhet hozzá és frissítheti adatait?

  • Adatalanyként Ön bizonyos jogokkal rendelkezik személyes adatainak általunk történő feldolgozását illetően. Ön az alábbiakat teheti meg:
    • hozzáférést kér a birtokunkban lévő személyes adataihoz
    • felkér minket adatainak helyesbítésére vagy kiegészítésére, amennyiben úgy véli, hogy személyes adatai pontatlanok vagy hiányosak
    • felkér minket, hogy töröljünk bizonyos személyes adatokat
    • felkér minket, hogy korlátozzuk személyes adatainak feldolgozását
    • kifogást emel személyes adatainak általunk történő feldolgozása ellen

Továbbíthatja nekünk kérését vagy panaszát egy online űrlap benyújtásával. Kérését körültekintéssel kezeljük és az érvényben lévő adatvédelmi előírásoknak megfelelően. Úgyszintén jogában áll panaszt benyújtani saját nemzeti adatvédelmi hatóságához.

Jogi nyilatkozat

Az itt tett nyilatkozatok csak tájékoztató jellegűek, ezekre nem lehet hivatkozni semmilyen esetben sem. Az irányadó feltételeket megtalálja a jelenleg érvényes szabályzatban vagy a megfelelő termék vagy szolgáltatási megállapodásban. Az itt leírtak nem értelmezhetők úgy, hogy az Atradiusnak bármilyen joga, kötelezettsége vagy felelőssége lenne, beleértve a vásárlók átvilágítását vagy az Ön nevében végzendő egyéb átvilágításokat. Ha az Atradius átvilágítási eljárást végez valamely vevőnél, azt saját kockázatvállalási céljai miatt teszi, és nem a Biztosított vagy bármely más személy javára. Ezen kívül az Atradius és a hozzá kapcsolódó, kapcsolt vállalatok vagy leányvállalatai semmilyen körülmények között sem felelősek semmilyen közvetlen, közvetett, speciális, véletlen vagy következményként bekövetkező kárért, amely a nyilatkozatokban tett információk felhasználásából ered.